Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ha én lennék az Isten…

     Ha én lennék az Isten, mielõtt nyakon csördíteném elszemtelenedett gyermekeimet, figyelmeztetném õket. Valami olyan jelzéssel, amely mindenkihez eljut, amelyet mindenki megérthet.
     Mondjuk, építtetnék velük egy hatalmas bárkát. Természetesen vasból, hiszen dackorszakuk vaskorát élik. Hagynám, hogy telerakják az általuk annyira kedvelt kacatokkal, csillárokkal, bútorokkal, estélyi ruhákkal és angolvécékkel. Hogy a civilizációjuk csúcsaként emlegessék, hogy elsüllyeszthetetlennek kiáltsák ki.
    Aztán elsüllyeszteném. No nem akárhol, és nem akárhogy, hiszen figyelmeztetni akarok, nem gonoszkodni. Színhelynek az Atlanti-óceánt választanám, hátha feldereng nekik egy réges-régen elsüllyedt világ.
     Gondosan megkomponálnám a cselekményt is. A hajó nem felrobbanna, nem zátonyra futna, nem egy másik hajónak ütközne…
Egy jéghegyet terelnék az útjába, melyet a tavaszi olvadás, a vízöntõ szakít ki az örök jég fogságából. Egy jéghegyet, melynek csak töredéke látszik, melynek lényege észrevétlenül lappang a mélyben.
     A cselekmény csúcspontja a Haláltánc lenne. A kivilágított, jelzõrakéták fényében sziporkázó hajón keringõ szólna, miközben a Titán haláltusáját vívná a Természettel. Kissé szájbarágós kép, de pontos rajzot ad fogyasztói társadalmuk végnapjairól.
    Ha én lennék az Isten, megvárnám, amíg rádöbbennek az emberek, hogy nincs elég hely a mentõcsónakokban, nem menekülhet meg mindenki, az emberiség nagy része odavész. Megvárnám, amíg az étert betölti a megrettent emberek kiáltása: „mentsétek meg lelkeinket”!
     Ekkor megfújatnám a harsonákat. Eljönnék ítélni eleveneket és holtakat.
     A megmaradt emberekért egy másik bárkát küldenék. Az én hajóm sokkal szerényebb lenne. Mondjuk Carpathia névre keresztelném, mert az angolszász világban egy hajó oldalára mégsem írathatom, hogy Kárpát-medence. Remélem, azért akiknek szól, majd így is megértik.
    
A túlélõk gyógyítására egy magyar hajóorvost küldenék, mert a legkisebb fiam számára külön üzenetem van. Ugyan már elmondtam neki virágnyelven, hogy a kõvé varázsolt bátyjait neki kell majd hazavezetnie, de sajnos amióta kamaszodik, nem hallgat a népmesékre. Hiába kapja sorra a pofonokat, idétlenkedik, és egyfolytában felesel, de egyszer csak kinövi!
     Szóval ha én lennék az Isten, így tanítgatnám gyermekeimet. Mert egyszer majd õk is felnõnek. Mert egyszer majd õk is Istenné válnak. Mert egyszer majd õk is így tanítják gyermekeiket.

Mert ha én lennék az Isten, Jóisten lennék!