Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mátyás és a Pálosok 1.

2010.01.16
Szántai Lajos Mátyás és a Pálosok... (előadás jegyzet) A következőkben a Pálos rend és Hunyadi Mátyás kapcsolatát fogjuk megvizsgálni. Arra is választ keresünk, hogy a rend és Mátyás életében mit jelent a holló. Elöljáróban tudni kell, hogy Mátyás pálosokkal való kapcsolata sokkal szorosabb, bensőségesebb és szilárdabb, mint ahogy azt az oknyomozó történelemtudomány vagy akárcsak a vallástörténet érzékelteti. Mátyás, mielőtt nagy dolgokat cselekedett, egyetlenegy égi közbenjáró segítségéért könyörgött, és ez azért különös, mert a magyar szentek között vannak olyan szentek, mint Szent István vagy Szent László király. Hunyadi Mátyás nyilvánvaló módon az ő égi mennyei pártfogásukat is igénybe vette, de meglepő módon, amikor valami nagyon sorsdöntő lépésre szánta el magát, mindig egy titokzatos Szent Pál közbenjárását kereste. Ez vallástörténeti és történelmi tény. Ez olyan súllyal jelentkezik Mátyás életében, hogy azon lehet csodálkozni, hogy erre a kétségtelen tényre miért nem figyelünk oda. Miért keresi Hunyadi Mátyás király a Szent Pállal való kapcsolatot? Miért keresi mindig élete során azt a pontot, ahol a Szent Pál által képviselt energiákat tudja itt a földön megvalósítani és kibontakoztatni? Ha megnézzük Mátyás első uralkodói oklevelét, akkor egy nagyon érzékletes dátummal fogunk találkozni, hiszen ezt az oklevelet 1458. január 24-én állította ki. Mitől lényeges ez a január 24-e? És mitől lényeges, hogy éppen ez Mátyás király első uralkodói oklevele? Érzékelhetjük, hogy a legelső uralkodói tett, amikor magát először nevezi választott királynak, egyáltalán nem mindegy, hogy az esztendő körében éppen melyik napra esik. Január 24. Szent Pál ünnepének előnapja, s ebből érezhetjük, hogy a „szent pálság” egy nagyon erős vonulatot fog majd Mátyás életében jelenteni. Azon is el lehet tűnődnünk, hogy milyen köze van „jóraforduló”, apostol szent Pálnak, thébai remete szent Pálhoz, egyáltalán kapcsolódnak-e ők egy vallási szertartásrendben? Úgy tűnik, tudnunk kell, hogy kapcsolódnak, és a két Pál hátterében, mintha ebben a mezőnyben egy harmadik Pál is felbukkanna, egy olyan szent Pál, aki összeköttetést teremt az apostol és a thébai remete között. Hogy Mátyásnak a pálos renddel milyen a kapcsolata, azt Gyöngyösi Gergely, - aki maga is a pálos rend irányítója és kormányzója volt Hunyadi Mátyás halála után, - nagyon szépen és tanulságosan megírja. Ez azt jelenti, hogy Mátyás király ideje alatt a pálosok legfőbb vezetője mintha Mátyás király lett volna, ugyanakkor pedig mintha az ország legfőbb vezetője Mátyás király mellett mindig az adott pálos generális lett volna. Egyszerűen elválaszthatatlanok egymástól. Egy nagy lakoma alkalmával, egyszer Mátyás király megragadta az alkalmat, hogy egy kicsit enyhítsen a szorongatott és nehéz pillanatokon. Ezek a nagy lakomák általában szabályos kis ünnepélyes alkalmakkal is felértek. Ez azt jelenti, hogy az ilyen ünnepélyesnek mondható lakomák közepette a magyar király találkozott saját alattvalóival, a főurakkal, a főpapokkal és ilyenkor az étel elfogyasztása közben nem hallgattak, mert sajnos Mátyás király máskor időt szakítani a mély bölcseletre és beszélgetésre nem nagyon tudott és ilyenkor tényleg nagyívű beszélgetések folytak. Mátyás király az egyik ilyen alkalommal, miközben a főurak hol az egyik hol a másik szerzetesrendet ajánlották az elsőség helyére, Mátyás király egy darabig hallgatta az ajánlásokat, majd a következőket mondta: „én mindannyiótok figyelmébe a pálos rendet ajánlom”. És a főurakat ez különösebben nem lepte meg, de ilyenkor általában egy próbának szokták az állítást alávetni. Mátyás király hívatott 3 futárt és megbízta őket, hogy az összes templomot, amely Budán található, járják végig, és figyeljék meg, hogy a mi zajlik ezeken a helyeken. Szétszaladtak a futárok és végigjárják a templomokat, majd néhány óra múlva visszajöttek, és a következőket mondták: minden templomban csönd van, mindegyik be van zárva, legyen az ferences, johannita, domonkos, ebben a dologban mind azonosnak tekinthető, mert zárva vannak és a templomokban nem történik semmi. Az utolsónak érkező futár a következőt jelentette: Remete Szent Pál, vagyis a pálos rend templomaiban istentisztelet folyik, áhítat és imádkozás. Erre azt mondta Mátyás király az uraknak: „látjátok, míg más szerzetesrendek az alvással, a pihenéssel törődnek, addig a pálosok szakadatlanul dicsérik az Urat és könyörögnek hozzá Magyarország megmaradásának érdekében”. Ez egy jó példázat, és lehet belőle érzékelni, hogy számos esetben Mátyás király, ha mással nem, akkor példázattal erősítette meg azt az állítását, hogy Magyarországon a legerőteljesebb és leghatalmasabb szerzetesrend a pálos rend. Egy másik alkalommal, amikor megint ünnepélyes lakoma folyt, Mátyás király Nagy Lajos királyunk egyik régi mondását idézte az ebéd közepette. Ez egy nagyon híres mondás volt a középkorban, amit Nagy Lajos király az általa alapított pálos monostorban, Márianosztrán jelentett ki. Tudni kell, hogy Márianosztra volt számára a legkedvesebb kolostor. Ebben a kolostorban egyébként Mátyás király idejében volt egy olyan földalatti hatalmas terem, ahol a pálos testvérek romlatlan testtel aludták örök álmukat. Tehát nem akármilyen kolostorról van szó. Itt mondta Nagy Lajos király és ezt ismételte el Mátyás király egy bizonyos alkalommal: „ahogy az erdei vadak prémje sokkal szebb, mint a háziállatoké, úgy azok az emberek is tisztábbak, becsületesebbek és ragyogóbbak, akik a világtól elvonultan különélnek.” És itt megint a pálos rendre gondoltak. Még egy példa: Mátyás király igen nagy előszeretettel szokta felkeresni a budaszentlőrinci pálos kolostort. Ez valamikor Buda vára felett volt egy olyan hegyen, amelynek beazonosítása mára úgy tűnik teljesen lehetetlenné vált, csakúgy, mint Buda váráé. 1526-ban a mohácsi csatavesztés után, amikor a törökök benyomultak az ország belsejébe, először nem Buda vára alá vonultak fel, és ebből már lehet érzékelni, hogy eszük ágában sem volt Budával bajlódni. Buda egy erődített város volt, a külvárost egy kicsit megrongálták, felperzselték, de a királyi várat érintetlenül hagyták. Mi az, amit mégis elpusztítottak az első hullámban: a budaszentlőrinci pálos kolostort. Mostanában lehet olyan véleményeket hallani, hogy a pálosok a Pilisben a római katolikus vallás szálláscsinálói voltak. Ez nem igaz! Ezek az emberek vagy nagyon ostobák, vagy hihetetlenül rosszindulatúak, de egyet tudnunk kell, ha ilyen kijelentésre vetemednek, akkor a rádió és a televízió mindig a rendelkezésükre áll. Erre oda kell figyelnünk, mert nem arról van szó, hogy valakit kedvelünk, hanem élet-halálkérdésről van szó, és nem mindegy, hogy a nemzet megújításának vonalát milyen színben állítjuk be. A török, - nem tudva erről, hogy a pálos rend a római katolikus vallás szálláscsinálója, valahogy a szultán erről nem értesült, - nem Buda várával kezd el foglalatoskodni, hanem rögtön az első hullámban, amikor még igazán nagy pusztítást még nem végeztek, megnyertek egy csatát, jöttek be az ország belsejébe, maguk sem tudták egyébként, miért jöttek, de szabad út nyílt előttük. De valamiről a törökök jobban értesültek, mint mi, és Visegrád várával kezdtek el bajlódni, de ott „véletlenül” a pálosok feltartóztatták őket, majd a rendszert megkerülve, hátulról próbálták meg bevenni ezt a hatalmas természetes erődítésrendszert. Így jutottak el Buda fölé, a budaszentlőrinci kolostorhoz. 10 napig tartózkodtak itt, megközelítőleg 20-25 ezer ember. El lehet képzelni, hogy egy külön elit alakulat 10 teljes napon keresztül mit tud pusztítani és rombolni. Ahogy mondani szokták, még az alapokat is kiásták. Ezért nem lehet jó szívvel fogadni azt a kísérletet, vagy azonosítási helyet, amely a budaszentlőrinci pálos kolostort ide, valahol a mai Buda környékére, a János-hegy lábához helyezi el. Ne felejtsük el, hogy ott még a múlt században is álltak a falak, ott még oltárokat lehetett találni. A budaszentlőrinci kolostorról pedig maguk a pálosok mondják el a pusztítás után, hogy „nincs az az emberi kultúra, és nincs az az emberi tudás, amely ezt a kolostort a rombolás után újra a maga megfelelő fényében vissza tudná állítani”. Ha 20-25 ezer ember, egy zsebkendőnyi területen tíz teljes napon keresztül rombol, akkor érzékelhető, hogy micsoda elementáris pusztítást vittek végbe. S végre el kell azon is gondolkozni, hogy miért ez a hely volt a pusztítás fő célja. Miért egy kolostort pusztítanak el? Miért ezt tekintik a legfőbb rombolási célpontnak Magyarország szívében? Miért volt ennyire fontos a budaszentlőrinci kolostor? És erre a legjobb példa, maga Mátyás király, ugyanis ő a nemzet sorsát és megújítását ebbe a kolostorba helyezte bele, mint legnagyobb reménységét. A magyarság még egyszeri megújítása, nem kis közösségek, nem országrészek szintjén, hanem a magyar királyság szintjén, a pálos rend kezében volt. Tehát nem véletlen, hogy a török fő támadás éppen feléjük indult el. Mátyás király nagy előszeretettel, sokszor saját maga, csak egyedül, sokszor pedig néhány jó barátját, tekintélyes főnemest, vagy főurat, vagy becsületes nemes embert magához véve, ment fel a budaszentlőrinci kolostorba. Egy alkalommal, amikor már leszállt az este, bebocsátást kért a kapun. Az egyik pap, beengedte Mátyást, és akarta szétkürtölni a hírt, hogy megjött a király, de Mátyás figyelmeztette: most ne szóljál senkinek. És azok a szerzetesek, akik észrevették, hogy itt van a király, kénytelenek voltak megesküdni, hogy nem árulják el jelenlétét. Ugyanis, ahogy mondani szokták, az uralkodó „gyors lejáratú, rutin ellenőrzésre” érkezett. Valamire nagyon kíváncsi volt, valami olyan titokra, aminek meglátása és tapasztalása eleve kizárta volna, ha a pálosok tudják, hogy ő ott van. Ne gondoljunk nagy titokra. Legalábbis, a leírás, ami ebből az eseményből fennmaradt számunkra, az úgy tűnik elég hiányos és a lényeget természetesen nem mondja el. Este, az utolsó misemondás után elkezdődött a nagy vezeklések időszaka. Ez azt jelenti, hogy a pálosok összejöttek egy nagy kolostori teremben, és ott egy hatalmas nagy ostorral, amit bátran nevezhetünk a Teremtő Isten ostorának, egymást jól és kegyetlenül elverték. Ez úgy tűnik, egy öncélú aszkézis volt. Azonban ezt el is felejthetjük, mert a pálosok túlnyomó többsége a vitézek közül került ki. Nem árt tudni, hogy ők nem csenevész emberek voltak. Pl. ha egy pálos kolostorban felbukkant egy kis termetű ember, akkor az az egész közösség megrökönyödésére volt, mindenki csodálkozott, hogy egy kis termetű ember hogyan léphetett be a kolostorba. Ezek az emberek ugyanis férfiak, sudár termetűek, délcegek voltak, tartásuk volt, és általában kardforgató férfiak közül kerültek ki. Ilyen közösségben az, hogy öncélú módon elkezdenek vezekelni, egészen egyszerűen nem létezik, mert ez egy olyan szertartás, amikor ténylegesen le kell vezetni a világban működő rosszat. Le kell vezekelni a világmindenségben működő fenyegető sötétséget és rosszat. Ez pedig szenvedés nélkül még soha senkinek nem sikerült. Ekkor a kolostorban a perjel úr egy Gergely nevezetű rendfőnök volt, akit Mátyás nagyon szeretett. Gergely perjelt Mátyás király annyira szerette, hogy amikor a haláláról értesült, akkor az ebédlőasztalnál sírva fakadt, mert ő pontosan tudta, hogy kit sirat el. A főurak egészen egyszerűen nem értették miért, és ekkor Mátyás a következőket mondta nekik: „meghalt országomban egy főpap és úgy tűnik, hogy erről senki nem tud”. Ezt a mondatot Mátyás ma is elmondhatná, mert úgy tűnik, hogy ezekről a hatalmas férfiakról, akik ténylegesen az életüket áldozták azért, hogy mi itt az ezredvég idején úgy ahogy még, de éldegéljünk, egészen egyszerűen, mintha nem is léteztek volna, arra gondolunk, hogy ez maga a régmúlt és történelem. De ez nem a múlt, mert ez egy olyan jelen, ami most is a jövendő záloga. Mátyás tehát felment a templomban a karzatra és végignézte azt a félelmetes – és ténylegesen újra és újra hangsúlyozandó – férfias aszkézist, amit a pálos atyák végrehajtottak, teljesen titokban, mert itt ez a lényeg. Hogyha pl. a ferences testvérek böjtöltek, vezekeltek, ez úgy nézett ki, hogy egész ország-világ tudta. Azt, hogy a pálosok vezekelnek, és sanyargatják magukat, senki nem tudta, ugyanis ennek semmiféle külsődleges jele rajtuk nem volt. Ha mondjuk 40 napos böjtöt tartottak, napi 1 dl vörös boron és egy kis darab kenyéren, akkor ez rajtuk nem látszott. A pálosok nem vízzel és kenyérrel böjtöltek, hanem borral, és itt gondoljunk az utolsó vacsora misztériumára. Ezekre oda kell figyelni! Gondoljunk arra, amikor egy alkalommal összehasonlítják Mátyás királyt Frigyes, német-római császárral. Maga Zrínyi Miklós is megteszi ezt az összehasonlítást, s a következőket mondja: „amaz fösvény, kapzsi, zsugori és a kincseit ládában gyűjti és vízivó, emez pedig nagyvonalú, adakozó és a kincseit nem ládába gyűjti, mert a magyar király a dicsőséget gyűjti magába és sugározza szerteszét a világba és Mátyás király borivó. Úgy tűnik, hogy ez az apró kis jelentéktelennek tűnő mozzanat, adott esetben eléggé fontos lehet, ugyanis a magyar nyelvben a borivásra van egy vallásos fogalom: ÁLDOMÁS – ez pedig szertartás. A pálosokon tehát senki nem látta, hogy vezekelnek, és böjtölnek, mert nem lehetett tapasztalni rajtuk a szenvedést, amelyért titokban, az ország megmaradásának érdekében keresztülmentek nap, mint nap. Amikor valaki találkozott velük, akkor egy daliás, ha már öreg, akkor tisztességben megőszült, délceg, fehér ruhás, sugárzó arcú öregembert látott, mintha maga a Teremtő jött volna le közénk. És hihetetlen erő sugárzott belőlük. Velük ellentétben meg kell nézni a mai pálosokat, mert életpéldát a mai pálos rend is vehetne az elődökről, mert ezek nem titkok. Miért nem állítják helyre az eredeti pálos hagyományokat, miért csak a látszatok látszatáig jutnak el? Az ember elképed, hogy pont azokon a területeken, ahol nagy dolgokat kellene, sőt kötelező lenne ma is végrehajtani, ott van a legnagyobb csönd, tunyaság, és a viszonylatokhoz képest a legnagyobb nemtörődömség. Mi történt ezen a különös éjszakán, amikor Mátyás király megjelent titokban a kolostorban? Felment a karzatra és azt látta, hogy a pálosok kegyetlenül, vérig verik egymást a hatalmas, fenyegetően erőteljes ostorokkal, és amikor úgy tűnt, hogy már-már vége van a nagy ostorozásnak, Mátyás király megcsóválta a fejét és a következőket mondta: ez így nem jó, a perjel úr kimarad ebből a szertartásból? És akkor figyelmeztették az ott lévő kispapok: Felség, várja ki a végét! És kiderül, hogy a perjel, - ma úgy mondanánk - egy olyan napi adagot kapott ebből a szertartásból, ami sokszorosan meghaladta a kolostor többi lakóinak szenvedését. És Mátyás, amikor ezt látta, a könnyei elkezdtek potyogni. Itt érzékelhető, hogy egy olyan király, akiről elmondták, hogy amikor Szabács ostrománál maga mellé vett egy kis apródot, hogy együtt menjenek a várfalak kifürkészésére. Egy csónakon cserkészték be a várat, de észrevették őket a törökök és odairányították az ágyút. A lövedék a Mátyás mellett ülő kis vitézt találta telibe, Mátyás szeme sem rebbent, pedig ez egy haláleset volt és igenis megsiratta a kis segédjét. Tudjuk, hogy Mátyást imádták a vitézei, mert mindenkit név szerint ismert, ha kellett ő kötözte be sebeiket, ő bíztatta őket, ha csüggedtek. És itt amikor mellette halt meg a kis vitéz, a szeme sem rebbent, mintha nem történt volna semmi, szépen ment tovább és nézte a falakat. Budaszentlőrincen pedig elkezdtek potyogni a könnyei, mert ez magának Krisztusnak ostorozása, ez az a szenvedés. Tehát itt a pálosok nem a saját testükben szenvedtek, hanem újra átélték, ahogy Krisztus szenvedett az ostorozástól, és a budaszentlőrinci vikárius, a megostorozott Krisztus szinte összes szenvedését magára vette. Ez azt jelenti, hogy amikor őt verték, akkor már nem, mint perjel volt jelen, hanem mint Krisztus, és Mátyás ezt látta, ez hatotta meg annyira, hogy sírt. Ekkor így szólt Mátyás a karzaton: „Óh szent férfiak, óh Isten harcosai, akikben semmi hiányosság nincsen, egytől egyig szent férfiak vagytok!” Ebben a mondatban nagyon sok mindent elmondott: harcosok, szent férfiak, Isten harcosai. Harcolni ugyanis nagyon sok úton-módon lehet ebben a világban. Mátyás ezt követően mondta Gergelynek, hogy oda fogja adományozni nekik a Fehéregyházi templomot. A fehéregyházi templom maga a titok. Tudjuk, hogy Mátyás fennmaradt levelében, - melyben a pápai megerősítést kéri Rómából, - leírja: a hegyek lábánál található az a fehéregyházának nevezett templom, amelyet szent elődeink építettek és most romokban áll. Mátyás a pálosokon keresztül ezt a Fehéregyházát újította meg. És nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a hagyományok szerint Árpád vezér sírja valahol a Fehéregyházi templom körzetében volt. És Mátyás király ezt az egyházat bízta a pálosokra. Mindezek után már eléggé tisztán lehet érzékelni, hogy Mátyás király és a pálosok kapcsolata nem egyszerűen egyéni szimpátián alapult. Minthogyha maga a pálos rend és maga a király, tényleg tudtak volna egy nagy titkot, amely Magyarország megmaradásának zálogát jelentette. Amikor meghalt Mátyás, a pálos évkönyvekben megjelent a következő bejegyzés 1490. április 5-ével. „Az egyik hollós, siratja a másik hollóst”. Úgy tűnik, hogy a Hollós, Mátyás neve előtt nagyon sokféle jelentéssel rendelkezett. A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy ki, vagy mi ez a titokzatos holló. Miért a holló játssza itt most a főszerepet? Ez a miniatúra az Anjou legendáriumból származik, a Remete Szent Pál életét bemutató harmadik képecske, ennek vannak előzményei, és van egy következménye is, ahol már a képmező következő részében Remete Szent Pál halálát látjuk megörökítve. Most csak a harmadik képet fogjuk megvizsgálni. Azt lehet tudni, hogy a pálos rend, thébai remete Szent Pált tekintette saját hősének. De azt is lehet tudni, hogy ez a thébai remete, minden jel szerint hasonmása, vagy váltótársa annak a Szent Pálnak, aki az események hátterében itt végig jelen van, és ezt maguk a pálos himnuszok árulják el. Amikor a középkori pálos himnuszok elkezdenek beszélni thébai remete szent Pálról, egy darabig ténylegesen a nagy hitvalló élettörténetét olvashatjuk, majd egyszerre jön egy hirtelen fordulat, és kijelentik az első remetéről, hogy ő apostol és próféta, és ez már nem a thébai remete szent Pál, de mégis egy Szent Pálról van szó. Az apostol Szent Pál a jóraforduló Pál, aki Saulusból lett Paulus, őt ismerjük, de itt egészen biztos, hogy nem róla van szó, hiszen thébai Pál élettörténetét mesélik el. Hogyan került ki thébai remete szent Pál a sivatagi magányba, mert itt úgy tűnik nagyon fontos, hogy egy magányosság mentén haladunk. Tehát a pálos rendben olyan emberek élnek, akik a magány nagy próbáját az életük folyamán már kiállták. Ez egy nagy próba, és nem azonos az egyedüllét időszakával, mert az ember ha már nagyon unja embertársait, akkor nagyon jól érezheti magát egyedül, de ebben még semmi megpróbáltatás nincsen. A magány nagy próbája a pálos rendnél, mindig a halálban megjelenő egyedüllétet jelentette. A pálosoknál ugyanis volt egy szertartás, a felvételi szertartás, amelyet az itt eltöltött első év után végeztek el. Tehát egy évig az ember tulajdonképpen minden kötelezettség nélkül élhetett a pálosok között. Egy év után viszont döntenie kellet, hogy be akar-e lépni a pálos rendbe vagy sem. Ha úgy döntött, hogy belép, akkor következett el az a nagy próba, ami általában azt jelentette, hogy azokban a barlangokban, melyek általában majdnem minden pálos kolostor körzetében fellelhetők voltak, történt a felvételi szertartás. Ezekben a barlangokban a fő csarnokban volt egy kőből készült kád, egy szarkofág, vagyis koporsó. A jelöltnek ebbe kellett belefeküdnie, és ebben nem jelképesen, hanem valójában élte át a halált, és a halálnak azt az arculatát, amely fenyegető, iszonytató, és hatalmas nagy egyedülléttel és magánnyal jár. Ezért beszélnek úgy a pálosokról, hogy „akik kiállták a magány és egyedüllét próbáját”. Az ember, halálának pillanatában hirtelen nagyon magányossá tud válni, amikor kiderül, hogy minden elveszett: az élet, az érzékszervek, az a képesség, amivel azonosítani tudja saját személyiségét és kiderül, hogy teljesen egyedül van. Ez a félelmetes állapot az egyetlen érzés, ami megmarad, de olyan kínzó, gyötrelmes érzés, hogy erről a nagy világvallások jól ismert halottas könyvei lépten-nyomon beszámolnak. Vajon miért fontos ezt az állapotot átélni, miért ez a kulcsa mindennek? Mert különben a rosszat nem tudjuk jóra fordítani, mert aki nem ismeri a végső, szinte a pusztulás szélét jelentő minőséget, az a világban soha nem fog tudni jót tenni, mert minden jótette csak „lebegni” fog a világban. Ez a mérce. Első remete szent Pálról is elmondják, hogy ő a nagy magányos, elmegy egy sivatagba, pedig gazdag szülők gyermeke, nemes családból származik. És itt újra és újra figyelmeztetni kell arra, ami a pálosok egyik legnagyobb titka volt, legalábbis az Árpád-korban, de még Nagy Lajos király idejében is talán, hogy a fennállás első harminc éve alatt a pálosok közé, kizárólag csak főnemesi családból származó férfiak és ifjak léphettek be. És csak és kizárólag magyar főnemesi családból származó férfiak, mert itt végig a magyarságról van szó. Utána, amikor már a rend megerősödött és jól kimutathatóan megmaradt ez az ősmagyar hatalmas tengely végig a rend életében, akkor vettek fel esetleg más népek fiaiból is jelentkezőket. Tehát lehet érzékelni, hogy már az indulásnál fontos a nemesség, akárki volt is remete szent Pálként a pálos rend őse, egy biztos, nemes ember volt. Főnemesi családból származott és a gazdagságot ifjúságában hagyta ott, amikor az ember leginkább tud örülni az anyagi javaknak, akkor érte valami nagy csalódás, kiment a thébai sivatagba, és a hegyek oldalában talált magának egy szép, árnyas barlangot. A hegyet hatalmas nagy pálmafák vették körbe. Ebben az a figyelemreméltó hogy még a játékosság szintjén sem foglalkozott még senki azzal, hogy remete szent Pál öltözékét a pálmafák adták, eledelét pedig a pálmafa gyümölcse adta. Pedig ha Pálnál fontos a pálmafa, és élettani jelentősége van, akkor itt a pálmafa Életfa, magának az egyetemes pálosságnak az Életfája, és ezt szinte szánkba rágja a legenda. Hiába nemzetköziek a szavak, egyszerűen ilyen szépen magyarul mindent meg tudunk ebből érteni, hiába ő az egyiptomi remete szent Pál. És úgy tűnik, hogy az egyiptomi, a kopt és a latin nyelvekben ezek a megfelelések nincsenek benne. A Paulus latinul kicsit, tökmagot jelent. Ehhez képest pedig milyen emberek voltak a pálosok? Hatalmas termetűek, és nekünk észre kell venni, hogy itt tényleg egy magyar alapítású rend jelenik meg a szó legteljesebb értelmében. Remete szent Pál 60 teljes esztendeig élt egyedül a magányban. Ruházatát a pálmafa levele, eledelét a pálmafa gyümölcse adta, és nem messze ettől a helytől, volt egy csörgedező kis forrás. A forrás léte nagyon lényeges, mert a majdani Árpád-kori telepítésnél is mindig forrás mellé épülnek fel a pálos kolostorok, de nem pusztán azért, mert a vízre szükség van, ez is nagyon fontos, de itt ez a forrás egy kozmikus forrás megidézője. Mikor van a naptárban jóraforduló Pál névünnepe? A vízöntő havának legelején. Itt ugyanis egy energia típus jelenik meg, és a két Pál, a remete és az apostol, úgy tűnik ilyen kapcsolatban állnak egymással a magyar hagyományban! Remete szent Pálról a magyar pálos hagyomány olyat mond el, amit a nagy kanonizált legenda egyetlen helyen sem említ, pedig egyszerű és nagyon fontos meghatározás: Pál, amíg itt tartózkodik, addig a teste a földön jár, a lelke, pedig a csillagok között. Erre a meghatározásra, vagy erre az úton-járásra a magyar vallásnak van egy gyönyörű fogalma, a révülés: a testem itt van, a lelkem pedig a csillagok között jár, ott keresi saját hazáját. Végig égi hazáról, égi honról beszélnek és ezt csak a magyar pálos hagyomány mondja így. Mást is elmondanak az idevonatkozó pálos források: Pál vezérlő fejedelemként működik, állandóan úgy határozzák meg, hogy ő vezérel. Milyen minőség ez? A magyar pálos írások nem azt mondják, hogy remete, hanem azt, hogy Pál a vezérlő, ő vezérli a remeték lelkeit a csillagos égbolton és a hegyek belsejében, a barlangok járataiban. A kettő pedig azonos idő alatt történik. Pedig a thébai remete szent Pálnak magányában nincsenek tanítványai, nem vezet senkit, a másik Pál viszont a háttérben, akiről nem lehet tudni semmit, csak egyet: „elhagyta hazáját, elhagyta gazdagságát és kincseit”. De a thébai remetére nem igaz, hogy elhagyta a hazáját. Ő csak saját városából egy kicsit kijjebb ment a sivatagba, a magányba, de a magyar pálosok egy olyan Pálról beszélnek, aki messze vándorolt, nagy utat tett meg, és mintha egy gyöngyhimnuszt hallanánk, mint mikor valaki nagy magasságból odahagyja atyai kincseit, égi hazáját és elmegy idegen országba, a távolba bujdosni és ott éldegél. Miután eltelt 60 év a thébai sivatagban, egy remete társ, akit szent Antalnak neveztek, álmában hírét vette, hogy nem ő a legnagyobb remete ebben a sivatagban. Szent Antal ugyanis abban a hitben ringatta magát, hogy ő a legtökéletesebb, a legjobb remete, ő tud erről az életformáról a legtöbbet nyújtani a világ számára, s egyszer csak a Teremtő álmában küldött hozzá egy angyalt és figyelmeztette: „tőled néhány napi járóföldre van az igazi, keresd fel őt, mert az idő kevés”. És innentől kezdve elkezdődik egy versenyfutás az idővel, amely úgy tűnik Magyarország megmaradásának érdekében, megközelítőleg Krisztus után 300 körül kezdődött el, ugyanis ezek az események ekkortájt történtek. Figyeljünk fel arra, hogy itt az idő nem egy irányban, egy tengely mentén mozog, tehát nemcsak a múltból a jövő felé, hanem bizony a jövőből is vissza a múlt felé. Ez pedig a vízöntőség lényege: a két irányban áramló idő. Útnak indult szent Antal, és elérkezett thébai szent Pálhoz, aki igazi remete volt, és esze ágában sem volt befogadni a „betolakodót”. Pálmafa ajtaját szépen becsukta, és Antal ott könyörgött, hogy engedje be. És a legendában itt az ajtóval elkezdenek játszani, hogy Antal be tud-e lépni az ajtón, meg tudja-e nyitni az ajtót. Ez úgy tűnik megint lényeges a történetben, mert ennek az ajtónak a neve: „égi kapu”. Ha pedig megnézzük, hogy a Szent Koronán Szent Pál, egy kapu alakzatban áll, akkor itt nekünk a kaput tudnunk kell megnyitni. Itt nem arról van szó, hogy Pál és Antal nem udvariaskodtak egymással, és hogy az egyik egy rigolyás vénember, aki 60 évig nem látott embert, azt hiszi, hogy valami szörnyeteg érkezett hozzá és előle bújik el, hanem ez egy figyelemfelkeltő szertartás, mert itt Pál és a Kapu, döntő jelentőséggel bírnak. Végre megtörtént a csoda, Pál a pálmafa levelét félrehajtotta, egyszerre üdvözölték egymást, és anélkül, hogy bemutatkoztak volna, mindkettőjük nevén nevezte a másikat. Ez volt a tökéletes és csodálatos felismerés. Ezután elkezdtek beszélgetni, elmélkedni, és az egész napot istenes elmélkedésben töltötték. Valamikor a déli órákban, mikor már-már megéheztek, megjelent egy holló. (Ezt a hollót lehet a miniatúrán látni.) Ez a holló - hogy ismerjük az előzményt - 60 teljes esztendőn keresztül, minden áldott nap hozott a csőrében egy fél kenyeret Pálnak. Ez úgy tűnik egyetlen embernek elegendő táplálék volt, legalábbis a legenda ezt fényesen bizonyítja. Igen ám, de most már ketten voltak. Megint megjelent a holló és most már nem egy kenyeret hozott. (Bár ezen a miniatúrán ez nem derül ki, amit a legenda szóban el tud mondani, azt nem biztos, hogy a festőnek ugyanígy le kell másolni. Neki valami többet kell mutatnia, olyat, ami a szóbeli közlés során nem hangzik el.) A holló hozott két darab kenyeret és ekkor megszólalt Pál: „lásd Antal, a Teremtő Isten gondoskodott rólunk, mert eddig, amíg egyedül voltam, minden egyes nap – és most figyeljünk fel arra, hogy ennél a pontnál megkezdődik az idő mérése – egy fél kenyeret kaptam”. Mire elegendő akkor ez a fél kenyér minden áldott nap, ha nagy tettek akarok végrehajtani a világban? A nap egyik fele kimarad ebből. Ha nappal világos van, éjszaka pedig sötét, akkor ez azt jelenti, hogy a túlsó oldal, egy napi ritmuson belül, kenyér hiányában marad. És miért fontos ez a kenyér? Gondoljunk az evangéliumra, mert ez valakinek a teste! S kiderül, hogy ez a kenyér most betölti a mindenség testét, ami jelen esetben azonos a magyarság, vagyis a nemzet testével. Tehát valamit ki kell majd tölteni, valamit, ami nem teljesedik ki évszázadokon keresztül, ami majd Hunyadi Mátyás idején ki fog egészülni, végleg és teljesen. Mert itt, bár eddig nem derült ki, de valahogy megpróbálunk eljutni Mátyáshoz, a hollóhoz, és a holló jelentéséhez. Mátyást Corvinusnak nevezik, vajon miért? Nyilván nem azért, mert volt egy ilyen nevű római hős, ahogy Bonfini írja. Mivel üzen Szilágyi Erzsébet a rabságban lévő fiának? Szilágyi Örzsébet küldi a hollót. Mi van Mátyás címerében? A holló. Mi van a pálosok címerében? A holló. A kettő ugyanaz. Ugyanaz a holló volt. Vegyük észre, hogy a két monda itt találkozik. Elindul valamikor Krisztus utáni évszázadokban egy hatalmas, eleven, lüktető áramlat, ami 1458-ban Mátyás trónra lépésénél megtalálja saját párját. Itt lehet érzékelni, hogy kicsoda volt Mátyás király. Az egész világegyetem Mátyás megszületésével foglalatoskodott. Ha valaki elolvassa Zrínyi Miklós nagy munkáját, amit Mátyás királyról írt, abban a következőket írta Mátyás születéséről: „nem minden időben születnek ilyen emberek, és vélhetően a természet nagyon sokat fáradozott azon, hogy egy ilyen embert tudott adni nekünk”. A természet nagyon sokat fáradozott. És minden jel szerint a természet úgy elfáradt Mátyás megalkotásában, hogy többet erre nem is lesz már képes. Mi azt hisszük a történelmi szereplőkről, hogy olyanok, mint mi, csak ügyesebbek. Hát nem olyanok, mert iszonyú nagy magasságból és ténylegesen a Teremtő közeléből érkeztek, és ha nincs pálos rend, nincsen thébai szent Pál, nincsen jóraforduló Pál, nem alapítja meg Béla király a pálos rendet, nincs Hunyadi Mátyás, és ha nincs Hunyadi Mátyás, akkor 1526 nem akkor következik be, és ha máskor következik be, akkor az véglegeset jelentett volna. Most nem tudnánk, mi az a Kárpát-medence. Ezek döbbenetes tények, ráadásul erre olyan adatok figyelmeztetnek bennünket, amiket ismerünk, hiszen Zrínyi Miklós Mátyás királyról szóló műve, középiskolában ajánlott olvasmány. Zrínyi leírja és figyelmeztet arra, hogy a természet évszázadokon keresztül készítette ezt a csoda lelket, aki Mátyás király volt. És hollós Mátyás királynak a földre segítését szolgálta a pálos rend, a másik hollós. Amikor Mátyás meghalt, nemcsak a főurak dobták el a gyeplőt, hanem a pálos rend is. Innentől kezdve ugyanis a pálos rend is tudta, hogy vége. S erre nekünk mindenképpen oda kell figyelnünk. Tehát a holló nem egy fél kenyeret hozott, - és ez a legfontosabb ebben a hollóban, - hanem két kenyeret. Ha volt eddig naponta, fél napra elegendő fény a lélekben, ami a napot félig kitöltötte, innentől kezdve minden egyes napra lesz elegendő energia ahhoz, hogy a fényt fel lehessen szabadítani, és a Teremtőhöz visszaküldeni. Hogyan repül ez a holló, milyen a röpte? Egyetlen hangzót kell csak megváltoztatnunk, a hollót hullóra, mert szinte aláhullik a magasból, nem lehet azt mondani, hogy szárnyal, hanem mint akit leejtenek nagy magasságból, mintha tehetetlenül repülne le. Ez a hollóság lényege, megjelenik benne egy olyan minőség, ami bizony, ha tetszik, ha nem, nyelvi úton bontható ki, megjelenik a hullás. A hollót a magyar középkori egyházi hagyományban minden alkalommal hulló madárként ábrázolták. Aki nem ismeri a madarak röptét, aki csak képes könyvekben látott madarat repülni, az nyilván nem veszi észre ezeket a látható madártani mozdulatokat. És mi van a holló csőrében? Ami egyébként nem is a csőrében van, mert a csőre nyitva van, a csőr pedig valamiféle csicsergést jelenít meg, amiről a holló esetében szó nem lehet, de mégis valamiféle hangadási mértékegységét jelent. Ami belőle áramlik, az egy aranyló test, a kenyér. Ha az égből jön, és holló hozza a csőrében, akkor ez a kenyér égi-test. Próbáljuk meg a kenyeret valamiféle üdvtörténeti fogalommá átalakítani, ami éppen az evangéliumban eléggé sarkalatos módon jelentkezik. Tehát van a kenyér szavunk, és ha behelyettesítjük, könyör lesz belőle. S akkor ez a holló már maga a hála, és amit magával hoz, az a könyörülés lesz. És min vagy kin könyörülnek meg az égben? Eddig az emberiségnek, vagy a magyarságnak fél napra elegendő energiája, életideje volt, s itt ez a lényeg, a hollóval, a hollóssal, jön egy hatás, egy többletenergia, és minden nap magában a könyörületben részesülhetünk. Visszatérve erre a madárkára, ő fekete holló, és ha az égből jön, akkor azt is lehet érzékelni, hogy ő nem a nappali égbolt madara, mert ez bizony az éjszakai égbolt jelölője, egy sötét madár. Éjszaka pedig nem is a madarat fogjuk látni, hanem azt kenyeret, azt a testet, ami világít, és hogy fénytermészetű a kenyér, ami a csőrében van, azt nagyon szépen jelzi a szentek körüli dicsfény, mert Pál és Antal dicsfénye is beleszalad ebbe a fénylő, kerek testbe. A glória pedig fényből van. Minek nevezzük tonzúraszerű, kerekded kinyírást? PiLiSnek. S a kenyérnek a szélét, amit le szoktak vágni, megint csak pilisnek. És kikről beszélünk most? PáLoSokról. És ez az, aminek döntő a jelentősége. Itt ülnek ők ketten, és hogy melyik Pál és melyik Antal, azt is fel lehet ismerni, nyilván a tekintélyesebb, Pál van magasabban, Antal pedig egy kicsit alacsonyabban, és Pál jobb keze, az Antalnál lévő nyitott könyvből egy darabot kitakar. Érdemes azokra a kis lélektani megoldásokra is felfigyelni, ahogy az Anjou legendárium festője őket elénk állítja. Antal ugyanis sír. Antalnak hullanak a könnyei, ráadásul a testtartása és az arckifejezése is a megrökönyödött embert idézi fel. Azt az embert, aki igazából már nem sok reményt lát arra, hogy a rossz dolgokat ebben a világban jóra lehet fordítani. Pál egy kicsit magasabban van, arca is fennköltebb, magabiztosabb, és lehet érzékelni, hogy ezen a programon lehet változtatni, mert bár nyitva van a könyv, ami azt jelenti, hogy ezt a könyvet bizony már felnyitották, tehát elindult már valami, de egyrészt még oda lehetne írni dolgokat, másfelől valami ki van takarva ebből a könyvből, tehát még lehet változtatni a jövőn. A nagy megírt jövendő, mivel igenis nincs előre teljesen behatárolt jövő, a Teremtő nem úgy játszik az emberiséggel, hogy mindent eleve elrendel, lehet változtatni, lehet javítani rajta, de amikor elindul egy szó szerint apokaliptikus program, azon hihetetlenül nehéz már változtatni. A pálosok pontosan ezért vezekeltek és szenvedtek, hogy ami itt nem látszik a könyvből, számunkra jó dolgokat rejtsen a jövőnk érdekében. Visszatérve a madárra, tudni kell, hogy a holló, ha csőrében fényes égi test van, akkor ez a csillagos égbolton nevet kap, de itt vigyáznunk kell, mert nagyot lehet tévedni, mert ez nem sugárzó test, ugyanis ebből táplálkoznak. Budán előkerült faragott zárókő Remete Szent Pál ábrázolásával Amit mégis a holló megidéz, mivel aranyló test van a csőrében, ez egy hulló fényforrás. Hogyan nevezzük ezt az égbolton? Ez maga a hullócsillag. És itt lehet érzékelni a természet nagy alkotmányát és hatalmát, mert Mátyás lelkét ezekből a hullócsillagokból alakítják ki. És erre éppen Molnár V. József szokott emlékeztetni, hogy nagyon egysíkú az a hagyományértelmezés, ami azt állítja, hogy amikor leszalad az égbolton egy csillag, akkor valaki meghal. Ugyanis ennek általában a fordítottja is igaz, ha nem ez az igazság: akkor érkezik, születik valaki. És ez micsoda nagy különbség. Nem azért szalad le a csillag, mert meghalt valaki, hanem akkor szalad le a földre a fény, akkor szalad le édesanyjának méhébe a kis lélek. És az évezredeken keresztül a hulló holló által összegyűjtött fényeket kell valahogy egyetlen egy lélekbe formálni, mintegy hatalmas nagy égi műhelyben, akkor érzékelhető, hogy aki ezen az úton születik meg, ő fényben kimeríthetetlen lesz, energiákban pedig kiapadhatatlan lesz. Mátyásról pedig pont ezt mondják a források: Mátyás király minden fáradtságot tűr. Mátyást nem lehetett látni aludni, amikor pedig úgy látszott, mintha aludna, azt az időt általában révülésre használta fel, – gondoljunk Szabács ostromára. Mátyás király hihetetlen energiával rendelkezett. És amikor valami nagy veszedelem érte, kiderült, hogy más ember ebbe már régen összeroppant volna, ekkora veszedelem súlya alatt már megtört volna. És írják a krónikások és a pálos szerzetesek is, hogy a legfelségesebb király ilyenkor mintha csak erre várt volna, hogy végre az erejéből egy kicsit megmutathat. Gondoljunk arra, mikor országunkra 3-4 irányból támadtak, belülről is ellene fordultak, és Mátyás mintha egy különleges világban élne, a legnagyobb rosszat néhány hét alatt jóra fordította. Hiszen ekkor megtámadta egyszerre a lengyel király és a cseh király. Kázmért akarták behozni, közben pedig a német-római császár döngette a nyugati kapukat, délről támadt a török, és Vitéz János esztergomi érsek is Mátyás árulójává vált. Magyarországon ekkor nem volt egy olyan főúr sem, aki a királyt vagy így vagy úgy el ne árulta volna. És Mátyás ebben a helyzetben, ilyenkor volt elemében, mikor az ember arra gondol, hogy itt már vége, és Mátyás ilyenkor kezdett el igazából élni, és fél pillanat alatt mindent a saját javára tudott fordítani. Honnan származik ez az energia? Megint utalnék Zrínyi Miklós művére, a következőket mondja: „az az út, amelyik a fejünk felett a Tejút, telis-tele van csillagokkal. Azért tűnik útnak, mert ott sok csillag van, és az a sok csillag Mátyás király lelke. A Tejút sok-sok fényes csillagából gyúrta teremtette, és adta nekünk őt a Teremtő”. Elindulnak ezek a kis hullócsillagok, a saját útjukon, és ezt el kell ezt fogadni, mert az ember sivatagot nem szokott öntözni. Ő ilyen magasságból érkezik, - s ezek nem költői szép szavak, Zrínyi Miklós mondja, hogy ő maga a Tejút minden csillaga – és ez maga Mátyás király. De ahhoz, hogy elinduljon lefelé, kell itt egy fogadó állomás. Ha nincs nemzet, akkor minek jöjjön el valaki? De akkor ne is csodálkozzunk, hogy most az életünket nem tudjuk megoldani nemzeti szinten. Ezeknek a hullócsillagoknak van nevük is. Gondolkozzunk el azon, hogy hogyan is alakult meg a pálos rend. Mi volt Özséb látomása? Éjszaka, az égbolton lévő csillagok, mintha lezuhannának. Ezek hullócsillagok, és belezuhannak a Pilisbe, apró kis lángok keletkeznek, és ezek a lángok egy hatalmas nagy tűz-gömbben egyesülnek. Úgy tűnik, hogy itt a hulló-holló hozta minőség nem egyszerűen legenda, és egy szépen felidézhető emlék. Tudjuk, hogy III. András halálával kihalt az Árpád-ház. Már III. András idejében elindult Pilisszentkeresztről egy Lőrinc nevezetű perjel, aki később a pálos rendfőnök volt. Példátlan az életpályája, mert negyed évszázadon keresztül irányította a pálos rendet, ahol máskor ötévenként perjelválasztást tartottak. Ebben az időben azonban nem voltak választások, mert Lőrinc idejében 25 éven keresztül, valami miatt nem élt ez a fajta demokrácia. Lőrinc kezében volt tehát valami, amit csak ő tudott kivitelezni és felépíteni, és a szentkereszti kolostor működése lassan-lassan a háttérbe szorult. Kihalt az Árpád-ház, és ez azt jelenti, hogy ami nagyon bent volt, egy kicsit kijjebb került, és úgy tűnt, hogy a világ szeme elé kerülnek dolgok. Elkezdtek építeni egy kolostort, ami nagyon sokáig épült, már III. András ideje alatt elkezdett épülni és valamikor Károly Róbert trónra lépésére készült el, az 1310-es években, de már 1304-ben felszentelték a templomot. Ennek neve: Budaszentlőrinci kolostor. Vajon hogy jön Szent Lőrinc ebbe a képbe, az ember nem érti. Ugyanis Szent Lőrinc, Sixtus pápának volt diakónusa, augusztus 10-én van a névünnepe, oroszlán havában, ahol a nap van otthon, és a legendája ezt a tulajdonságkört viszi tovább, mert megsütik, ez a rekkenő hőség ideje. De ez még önmagában, hogy egy pálos rendnek a legfontosabb szent épületét egy ilyen, ha nem is huszadrangú, de végül is nem megindokolható szentről nevezzék el, erre egyszerűen nincs magyarázat. És kiderül, hogy a kulcs nem a diakónus szent Lőrinc, mint annyiszor máskor már, hanem ez a Lőrinc. Maga Gyöngyösi Gergely írja le, hogy bizony ez a szent Lőrinc annak a vértanúnak a nevére és saját neve dicsőségére építi, tehát itt a Szent Lőrinc és Boldog Lőrinc, mert bármikor szentté lehetne avatni. De nincs az a pápai hatalom, ami egy Boldog Özsébet, vagy egy Boldog Lőrincet végre már szentté avatna. S hol van az a pálos, aki naponta dörömböl – zörögjetek és megnyittatik. Felépül ez a lőrinci kolostor, 500 szerzetese van. El tudjuk-e képzelni a méretét? Olyan hatalmas templom, ahova 500 szerzetes kényelmesen elfér és mondjuk ugyanannyi vendég bármikor betérhet. Európa egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb temploma volt. De a legszebb és leggyönyörűbb. Aki látta az ámult és csodákat beszélt róla. Felépül ez a templom és kiderül, hogy ez veszi át a főszerepet, jön Nagy Lajos király és lehet érzékelni, hogy egész uralkodása alatt fáradozik, és egy ügyön dolgozik a király. De nem tudjuk, hogy mi ez az ügy. Utána már szinte nincs is ilyen uralkodó, aki ennyire komolyan venné azt a küldetést, amely a pálos rendre lett bízva. Visszatérve a budaszentlőrinci kolostorra, miért éppen Szent Lőrincről nevezték el, miért nem Remete Szent Pálról, vagy miért nem valami más, ismertebb szentről? Azért mert ezeket a hullócsillagokat a néphagyomány, (nemcsak a magyar), Lőrinc könnyeinek nevezi. A legfontosabb oka Hunyadi Mátyásnak abban a nevében rejlik és mutatkozik meg, amit mi Hollós Mátyásként tartunk számon. Ugyanakkor Magyarországon a Pilis belsejéből elindul egy szerzetesrend, ennek a vezérlő kalauza, irányítója, és szent madara, az a holló, ami a Hunyadiak címerében is megjelenik. Ez még önmagában nem elégséges indok ahhoz, hogy itt ilyen éles, határozott párhuzamokat vonjunk. Tudni kell, hogy Hunyadi Mátyás király a szentek hihetetlenül bőséges választékából választhatott. Itt természetesen olyan hazai szenteket is meg kell említenünk, mint Szent László, Szent István, vagy Szent Imre, tehát a szentek bőségesen jelennek meg abban a korban, amiben Hunyadi Mátyás uralkodik, és ugyanakkor Mátyás érezhetően támaszkodik a nemzeti szentek általunk számon tartott és ismert vonulatára, hiszen minden lépésében őket követi. Nincs olyan történelmi forrásunk, ahol külön ne hangsúlyoznák, hogy Hunyadi Mátyás lépteit mindig a régi királyokhoz mérte. És ezalatt a régi Nagy Lajos királyt kell érteni az egyik ágazatból, és azért régi, mert Hunyadi Mátyás idejében ez már így szerepel a krónikákban, pedig ekkor még nincs is II. Lajos király, és nem is lehet tudni, hogy majd még jön egy ilyen nevű uralkodó, és egy útnak lesz majd lezárója, ami nyilvánvaló módon csatlakozik az elindítóhoz, Nagy Lajos királyhoz. Sajnos II. Lajost még olyan szinten sem lehet említeni ebben a mezőnyben, hogy akár árnyéka lett volna Nagy Lajos királyunknak, hiszen annyira gyönge volt. (Bárcsak árnyéka lett volna, akkor valamiben emlékeztetett volna a régi nemes királyok tetteire és cselekedeteire.) A másik ilyen ágazat, amit megemlítenek a régi királyok megnevezés alatt, természetesen az Árpád-házi királyokat jelenti. Külön hangsúlyozzák, hogy Mátyás minden törekvésében és szándékában a régi királyok dicsőségét tartotta szem előtt és szinte „vetélkedve vetekedett”, és azon fejlesztette s ébresztgette lelkében azokat a hatalmas nagy lelkierőket, - amelyekről állandóan tanúságot tett - hogy a régi királyok dicsőségét és fényét meghaladja. Egy biztos, Hunyadi Mátyás a dicső ősök útját követte. Mátyás király előtt tisztán megjelent - a szó legteljesebb értelmében - egy olyan útvonal, ahol a szent ősök „taposták” ki előtte az utat, és Mátyás imáiban, saját kéréseit megcélozva mégsem ezekhez a királyokhoz fordult elsősorban. (Nem is kellett, hiszen ők benne éltek a lelkében.) A szentek bőséges választékát leszűkítette, és amikor országos jelentőségű, sorsdöntő ügyek kerültek napirendre, akkor mindig Szent Pál közbenjárását kérte, és itt elsősorban arról a Szent Pálról van szó, akit mi remete Szent Pálként tisztelünk és a pálos rend őseként tartunk számon. Ez a tény már elegendő ahhoz, hogy komolyan és határozottan feltegyük a kérdést, hogy a királyok életének hátterében álló pálos rendre miért támaszkodott olyan határozottan Nagy Lajos király, és talán még nála is határozottabban, és erőteljesebben Hunyadi Mátyás. Mi volt a pálosok titka? Honnan származnak a pálosok? Mi az, amit a pálosok feltétlenül tudtak, ami mindenféleképpen egy olyan többletet jelentett, ami az uralkodó és a nemzet számára is a túlélés és a megmaradás zálogát jelentette az adott korban? Már sokszor megemlékeztünk arról, hogy a pálos rend indulásánál az Árpád-házi királyok működtek közre. Az első királyunk, akiről határozottan lehet tudni, hogy azon törte a fejét még ifjabb korában, amikor még nem ő volt Magyarország koronás királya, hanem édesapja, II. András király – ebből ki lehet találni, hogy a későbbi IV. Béláról van szó – (ez oklevelekben megmaradt,) hogy országát hogyan menekítse meg a vészterhes idő beköszöntésekor. Minden jel szerint Bélát az 1220-30-as években egy látomás indította el azon az úton, hogy a Pilisben a barlangok mélyén, a hegyek belsejében lakó és élő titokzatos remetéket összegyűjtse. Ez még nem Özséb terve volt. Özséb ugyan kortársa volt IV. Béla királyunknak, de van egy történelmi pillanat, amikor pontosan lehet érzékelni, hogy az indításhoz szükséges helyzeti energiát, lendületi erővé, a Turul-nemzetségből származó uralkodó adja meg. Még II. András volt Magyarország királya, aki ekkor már élete vége felé járt (1235-ben adta át a kormányrudat Bélának) de ezt megelőzően, megközelítőleg 4 évvel korábban Béla az oklevelekben már rendre egy olyan látomásról és vízióról, jövendőről emlékezett meg, amely az ő látomása volt, és amely a magyarság jövőjét jelentette. Tehát Béla ebben az időszakban, egy látomásban, vagy révülésben látta Magyarország végzetes sorsát, de ugyanakkor látta, hogy ebből a megpróbáltatott sorshelyzetből, hogyan lehet továbbjutni. Minden látomás csak addig él, amíg a bajokból kivezető utat meg lehet találni. Mi történik akkor Magyarországon, ha a Turul-nemzetség kihal? Hogyan lehet azt a vallást, ami a Kárpát-medencében meghatározó, irányadó, és ami a Szent Koronához kötődik megtartani? Mert itt nem a római katolikus vallást vezették be és indították el. Katolikus vallásnak nevezik ezt a vallást is, de nincsen jelzője, nem római, nem bizánci, hanem katolikus, ami egyetemest, általánost és örökérvényűt jelent. Ennek a vallásnak az eszmei foglalata pedig maga a Szent Korona. Tehát IV. Béla, aki ekkor még csak készült az uralkodásra, látva látott valamit, látomása volt. Bélának megjelent a Magyar Szent Korona, Jézus Krisztus, és a nemzet, mint egyetlen hatalmas, élő, organikus szervezet, és az a fajta együttes jövő, amely a Turul-nemzetség utáni évszázadokat jelenti számunkra. A látomást követően Béla fölkiált ezekben az idézett adománylevelekben, - nem egy levélről, hanem többről van szó, és ezért meglepő, hogy miért idézi fel állandóan azokat a mondatokat, amelyek itt elhangoznak, - „adassék dicséret az egekben Istennek és a földön a jóakaratú embereknek, mert íme felvirradt a magyarok megváltásának és a Szent Korona helyreállításának napja!” Pedig ő ekkor még csak herceg volt. Ha pedig valaki oklevelekben állandóan erről írt, akkor azon lehet csodálkozni, hogy még nem akadt történész, aki erre figyelmeztetett volna, hiszen itt miért ad hálát Béla király és hogyan lehetséges az, hogy a magyarság túlélése és a Szent Korona szabadságának helyreállítása ugyanazt jelenti?! Béla ebben a látomásában minden jel szerint meglátta a kivezető utat is. Éppen ezért a Pilis belsejében kezdte összegyűjteni azokat a remetéket, azokat a barlanglakó, titokzatos életet élő férfiakat, akik már a megelőző évszázadokban is egymásnak adták át a stafétabotot. Ez azt jelenti, hogy a pálos visszaemlékezések a középkorból, Gyöngyösi Gergely korából, már ebben az időben úgy beszélnek ezekről az emberekről, hogy a régi atyák örökségét viszik tovább. Tehát már Béla idejében volt egy régi hagyomány, egy atyai örökség. És úgy tűnik, hogy innentől kezdve az a tudás, amit ők képviselnek, nem maradhat meg a hegyek belsejében, a barlangok mélyében, hanem egy utolsó, hatalmas erőfeszítés révén minden tudást, értéket, erőt és világosságot a felszínre kellett hozniuk. Ugyanis ha nincsenek ilyen férfiak, akkor hiába jön egy jó, kiváló és nemes lelkű uralkodó, nem tud nagy tetteket végrehajtani, mert ha körülnéz, nem lát maga mellett tisztességes, jóakaratú, daliás és reményt keltő férfiakat. Ezért nem mindegy, hogy a kor – és ez mindig az adott kort jelenti – hogyan figyel embereiben, saját magára oda. A mai korunk egyik legnagyobb kérdése, hogy miért vagyunk ilyen helyzetben, miért nem tudunk változtatni a dolgokon, és miért nem születnek kiváló tehetségű férfiak közénk? Itt egy nagyon kegyetlen visszavágással lehet élni: mert az ember, ha körülnéz, nem lát olyan mezőnyt, olyan társaságot, olyan kiemelkedő embereket, akikkel nagy tetteket lehetne most végrehajtani. Ha a nemzet nem készül fel valakinek a fogadására, akkor onnantól kezdve a jövője le van zárva. A pálos rend egy szent férfiak közösségeként számon tartott szelle¬mi rend volt, szentek közössége, szentek rendje - végig így beszélnek róluk a rendelkezésünkre álló források, (és senki nem szaladt el Rómába, hogy ezeket a kijelentéseket legalizálják). A pálosok évszázad-okon keresztül gyűjtötték a közösség számára azokat az energiákat, erőket és értékeket, amelyek szabályszerűen helyet készítettek egy olyan nagyformátumú uralkodónak, mint amilyen Hunyadi Mátyás volt. És a „két hollós" tevékenysége itt találkozik egymással. Ha meg¬nézzük, hogy az ábrázolásokon ezek a hollók mit tartanak a csőrük¬ben, akkor általában háromféle minőség jelenik meg. Ha a holló a csőrében tartja, akkor pedig valahonnan hozza. Ha ez növényi inda lenne, mondjuk egy pálmaág, amely éppen gyümölcsöt hoz, akkor lehetne tudni, hogy a hollóból ez a fajta növényzet belülről indul el, de a pálos rendnél és Mátyásnál a holló csőrében nem növényi inda van, hanem egy gyűrű. A Hunyadi család címere Ez azért nagyon érdekes, mert a Hunyadi család címerében a hollót és gyűrűt meg tudjuk magyarázni, de a pálos rend címerében nem, mert Remete Szent Pál legendájában nem gyűrű szerepel, ott a holló az égből egy fél kenyeret hoz magával. Ha megnézzük a pálosok holló madarát és a Hunyadiak hollóját, akkor pedig könnyen megállapítható, hogy ugyanaz a holló jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy a pálosok megelőlegeznek és előkészítenek egy utat, amelyen keresztül a „Vitéz holló" jelenik meg. Mátyás királyt Zrínyi Miklós nevezte így: „aki saskeselyűket szalasztott meg, aki saskeselyűknél magasabbra szállt, és vitézségével, állhatatosságával. erejével felülmúlt mindenkit". Ugyanakkor ennek a „Vitéz hollónak" oroszlán a tekintete, ezt minden létező forrás hangsúlyozza. Tehát Hollós Mátyás oroszlánként tekint a világra. A hollós és az oroszlán az ő élettörténetében, krónikákban, legendákban, mondákban összekapcsolódik. Mi össze tudjuk-e kapcsolnia hollót az oroszlánnal? Valóban ilyen magától értetődő, hogy ahol hollóról beszélnek, ott törvényszerűen meg kell jelennie az oroszlánnak is? Ez az évkörben egy tengelyt határoz meg: Oroszlán - Vízöntő tengely, a vízöntő második holdháza pedig maga a holló. És még az alkati tulajdonságok leírásánál is félelmetesen találó dolgok hangzanak el. Az már más kérdés, hogy mi ezeket kozmikus tartalommal nem tudjuk megtölteni. Az igazság, hogy a Turul-nemzetség kihalása óta nem volt olyan uralkodó Európában, akinek tekintetét számon tartották volna, pedig azért éltek uralkodók. Olyan követjelentések számolnak be Mátyás félelmetes erejű tekintetéről, amely követek, mint diplomáciai küldetésben lévő emberek, királyoktól érkeztek. De nem találkoznak ilyen tekintettel, nem találkoznak ilyen félelmetes, fényteli, magabiztos, könyörületes és hatalmas erőt sugárzó tekintettel. A másik hollós, a pálos rend megálmodásánál tehát ott találjuk Béla herceget, a rend indulásánál pedig már, mint IV. Béla király működik, és ebben az időszakában már segítsége, támogatása teljesen nyilvánvaló, és ebben az időszakban jelenik meg, mintegy Béla király társaként, mintha valami különös testvéri kapcsolat is lenne közöttük, Özséb. Özséb a pálos rend alapítója. Hogy ő ki volt valójában, hogy a magyarság mit köszönhet Özsébnek, - és a magyarságon ezt a jelenkori magyarságot is beleértve kell hangsúlyozni - az felbecsülhetetlen. Ahogyan mára eljutottunk odáig, hogy saját történelmi múltunkat taglalva, a legnagyobb formátumú történelmi szereplőinkről könnyedén lemondunk, már helyrehozhatatlan bajok kezdenek növekedni. Nagyon oda kellene figyelni, mert vannak olyan bajok, amit egy ideig lehet orvosolni, és aztán elérkezik egy olyan történelmi pillanat, amikor már csak a kegyelem tudja orvosolni a bajokat. Most valahol pont a határon sétálunk. Szokták azt is mondani, hogy „az utolsó idők" - túl vagyunk már rajta. Most már majdnem mindent elherdáltunk az atyai örökségből. S ne fejtsük el, hogy a Kárpát-medencében voltak nagy népek előttünk, gondoljunk az avarokra. Amikor az avarok elherdálták az atyai örökséget, Atilla király kincseit, nem volt az a hatalom, ami őket a Kárpát-medencében egységes nemzetként innentől kezdve meg tudta volna tartani. Bizonyos történelmi értékekkel és múlttal tehát nem lehet játszadoznunk! Özséb személyéről: Maga a név jelentése is figyelemreméltó és tanulságos. Ha az Özséb név tartalmát kibontjuk, azon döbbenünk meg, hogy az Eusebius görög névből származtatják. Ez pedig nem mond semmit, viszont az Özséb név szinte magától elkezdi beszélni a pálos rend életét. Nem egy jelentése tárul fel, hanem legalább 6-7 kulcsfontosságú jelentést tudunk egymás mellé felsorakoztatni. Özséb Esztergom városában született, ez azért lényeges, mert itt született Szent István király is. Könnyen lehet azonban, hogy ez nem így van, de amikor a történelmi források valamit nagyon hangsúlyoznak, mint születési hely, akkor nem biztos, hogy az a gyermek valóban ott születik meg, de a küldetése köti oda őt. Szent Istvánnál ez egész egyszerűen kimutatható. Özséb esetében pedig arra kell figyelni, hogy miért olyan csökönyös a hagyomány, amikor olyan dolgokat megőriz, amit pl. Szent László esetében meg sem jegyeznek, és találgatni kell, vajon Lengyelországban született e, igen, minden jel szerint ott. Ha Szent Istvánnál ez ennyire hangsúlyos, akkor ez azt jelenti, hogy Esztergom bizony fontos hely, és nem azért, mert ott lakott az esztergomi érsek, hanem azért, mert ott a magyarság uralkodói programjának, nemzeti sorsának egy kulcsfontosságú kódja le van kötve, ami ott megtalálható. Ha pedig ezt elkezdik manipulálni - lásd a Habsburg idők által kitermelt esztergomi érsekeket, és a jelen időszakot is - a magyar történelem végképp vakvágányra állítható át. Tehát ezeknek a helyeknek elsősorban „programozó szerepük" van. Van egy olyan szent hely és szent tér, ahol bizonyos dolgokat, onnan kiindítva, nagyon könnyen meg lehet valósítani. Esztergom ilyen hely, elsősorban vallásos székhelyként számon tartott központ, de nagyon könnyelműek lennénk, ha ezt csak egyértelműen a mai értelemben felfogott vallásos központként értelmeznénk. Ugyanis itt nagy múltú lovagrendeknek volt templomuk, kolostoruk, rendházuk és gyülekezőhelyük. Tehát nagyon fontos Esztergom városa. És itt jelenik meg Özséb, és ahogy mondják, a források, már ifjú korában esztergomi érseki kanonok (itt Árva Vincére hivatkozom, a pálos rend régi nagy irányítójára, és kormányzójára, aki az illegalitásban vezényelte a pálos rendet, tehát az ő értesülései egészen biztosan megbízhatóak). Ő mesélte el több alkalommal, hogy a jelenlegi kutatások - itt okleveles kutatásokról van szó -, amit Esztergomban, a levéltárban végeztek el, Özséb személyét egy kicsit átformálták. Ugyanis egyértelműen kiderült, hogy Özséb nemcsak érseki kanonok volt, hanem elsősorban a Szent István lovagrend nagymestere. S ezen információ birtokában az egész pálos rend viselkedése, szabályzata megmagyarázható, mert tudni kell, hogy a pálos rend telis-tele volt lovagokkal, vitézekkel, kardforgató férfiakkal. Ha pedig egy rendnek nincs valami egészen természetes kötődése a vitézi hagyományokhoz. akkor nem tud magába olvasztani ennyi kardforgató férfit. A pálos rendet, rögtön az indulástól kezdve, gyakorlatilag csak vitézek képviselték. Maradtak fenn névsorok, listák, visszaemlékezések, és alig találunk olyan pálost, aki ne a vitézi kötelékeket hagyta volna ott azért, hogy a rendbe beléphessen. Ez pedig félelmetes tény, erre oda kell figyelnünk, mert ez azt jelenti, hogy itt az a fajta aszketikus életmód, amit mi mondjuk egy nyugati kereszténység szerzetesrendjében megszoktunk, itt más módon jelenik meg. Itt a vezeklés és az aszkézis olyan szinten jelenik meg, ahogy mondjuk a vitézi hadseregekben a katonákat képezik ki. Nézzük, hogy Hunyadi Mátyás kiskorában milyen kiképzésen ment keresztül. Ezt Szilágyi Mihály a királyválasztó beszédében mondta el. Mátyás, mint kisfiú „ismeri a hideget". Ez azt jelenti, hogy nincs olyan hideg télen, hogy ez a gyermek a hideggel, a faggyal ne tudna dacolni. Ugyanakkor, „jól tűri a rekkenő hőséget". Ha valaki ténylegesen vitézi kötelékben forgolódik, ott az állóképesség mind a mai napig a próbatétel legfontosabb vonulatát képezi, és abban mindig a szélsőségek jelennek meg. S ezután szépen megjelenik a „hihetetlen nagy hidegben történő éjszakai virrasztás", nem egy éjszaka, hanem mondjuk egy héten keresztül. És hogy ez milyen hihetetlenül nagy erőfeszítés és próbatétel, gondoljunk a sumer hagyományra, amikor Gilgames eljut a halhatatlanság földjére, meglátogatja dicső, halhatatlan ősét, Utnapistimet, megkérdezi tőle, hogyan lehetséges, hogy ő is halhatatlan legyen. Jön a válasz, hogy mi sem egyszerűbb, hat nap és hét éjszaka kell virrasztani. Itt egy óriási figyelmezető jelenik meg. A pálosoknál ugyanez a vonulat jelenik meg: szélsőséges időjárási körülmények között virrasztani és helytállni. „Őrzők, vigyázzatok a strázsán!" - ha valaki az életet tovább akarja menekíteni, akkor tudni kell, hogy ez ott válik kérdésessé, amikor az életnek nincsenek meg a földi feltételei. Vagy nagyon hideg van, vagy nagy a forróság, és ha itt nem tudjuk, hogy hogyan kell a saját életünkben, és a közösség érdekében cselekedni, akkor kisiklottunk ezen az úton. Bizony a pálos rendnél az aszkézis, - mert ez hihetetlen fegyelmezett aszkézis - a legszigorúbb volt. Rajtuk aszkézisben és mindenféle próbatételben túltenni nem nagyon tudtak. Amikor mégis vannak ilyen nyugati eredetű szerzetesrendek, ott lehet látni, hogy tényleg túlzásokba esnek, le akarják a pálosok szigorúságát körözni, és bizonyítani akarják, hogy ők a legkiválóbbak. De túlzásokba sem szabad esni. Özséb, minden jel szerint harcias, vitézlő és nagy tudományú férfiú volt, amikor a pálos rendet megalapította. De neki van egy születése, és amit erről elmondanak, az kísértetiesen egybeesik azokkal a nagyon ritkán hangot kapó történészi és régészi véleményekkel, amelyek azt mondják, hogy a fehér ruhás pálosok a Pilis belsejében, eredetileg táltosok voltak. Nem árt ha tudjuk, hogy ma ezt a hivatalos történelemtudomány, amikor egy picit emelkedettebb szintre jut el az éppen adott képviselőiben, és éppen a pálosokról van szó, akkor ezt így mondják el, akár nagy nyilvánosság előtt is. Minden jel szerint - és itt egybehangzóak a vélemények, - a pálosok ősei olyan fehér ruhás remete szentek voltak, akik személyükben táltosok voltak, táltosok közössége. Ezt alátámasztja viselkedésük, fehér öltözékük, az hogy honnan indultak el. És nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a Pilis teljes terjedelmében. az Árpád-házi királyok családi birtoka volt. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a legkiválóbb kutatók olyan ostobaságokat írnak le, mint pl. a Holdvilág-árok históriájában, hogy: ott a pálos rend felbukkanásáig az ősvallás papjai titokban még tevékenykedhettek, de jöttek a „csúnya" pálosok, és mivel ők magyarok voltak, hát könnyen belátásra bírták a régi vallás híveit - ez nagyon tetszetős, egészen addig, amíg meg nem nézzük, hogy hol van a Holdvilág-árok. És nem tudjuk azt, hogy az a föld, minden egyes fűszála, milyen nemzetség birtokában volt. Nem mondhatja senki, hogy Magyarország kellős közepén van egy királyi dinasztia, a Turul-nemzetség, és nem tudják, hogy a családi birtokukon mi történik. Minden jel szerint ezek a táltosok, a későbbiekben pálos ruhában jelentek meg, akárhonnan is eredeztetjük őket. Özséb legendájában pedig a legteljesebb tisztaságban erősítik ezt meg. Ugyanis elkezdik mesélni Özséb gyermekkorát. Amikor egy szent ember vagy egy szent király gyerekkoráról hosszadalmasan értekeznek, gyanús jel, és oda kell figyelni, milyen tulajdonságát hangsúlyozzák a gyermeknek. Özsébnél nem is nagyon kell gyanakodni, ugyanis a következőket mondják el róla: még el sem választották az anyatejtől, máris megkezdte a tanulást. Mit jelent ez, honnan származik Özséb tudása? Ha valaki az anyatejjel szívja magába a tudást, az őseinek tudása, tiszta tudás, amiről nem beszélni kell, mert a génjeinkben magunkkal hozzuk. Ez a tudás, ha a tej útjához kötődik, mert a tej útja mentén jelenik meg, akkor nyilván táltosi tudás. A népmesékben ő Fehérlófia lenne, akit az édesanyja hét évig szoptat, és hét éves szoptatás után próbálja ki erejét. Özsébnél ez a fajta rendkívüli tudásszerzési út nem áll meg, ugyanis a továbbiakban azt mondják, hogy a gyermekek hiú játékait elveti. Ha arra gondolunk, hogy ez az Özséb egy szerzetespalánta, koravén emberke volt, akkor tévedünk. Ha elkezdenénk gyűjteni, és táltosok nyomába szegődve keresnék, lehetne találni a kis hazában és Erdélyben is táltosokat, és egészen biztos, hogy az első kutatási eredmény gyerekekről szólna. Elkezdenék mesélni az öreg bölcs fölnőttek, akik láttak már táltos gyerekeket, hogy igen, ebben a faluban is lakott egy… Akkor általában azon túl, hogy elmondják, hogy pl. foggal született, hogy már kiválasztott volt, a legjellemzőbb tulajdonság, hogy az adott gyerektársadalommal nem tart közösséget. Ha véletlenül valami kapcsolat kialakul köztük, hiszen nem egyenrangú társakról van szó, bármennyire lehet szeretni a kisgyermekeket, egy táltos gyermek a saját gyerekközösségében nem érzi jól magát, mert nem oda való. Itt mondják el, hogy Özséb gyermek, 6-7 éves, de a felnőtt legényeket is földhöz vágja, akkora az ereje. Lehet érzékelni, hogy, úgy ahogy egy ménesben az ember kapásból észreveszi a táltos csikót, s az a csikó a többi lóval nem tart közösséget, rendkívüli a születése, rendkívüli a tudása, és kiválik a többiek közül. Amikor Özsébről megjegyzik, hogy a gyerekek hiú játékait megvetette, ezt nem lenézésből tette, mert a gyerekek játékai nagyon fontosak az átlaggyerekeknek, de nem egy táltos gyerek nem tud azokkal a játékokkal mit kezdeni, mert ő toronymagasan felette van. Özséb már gyerekkorában szigorú tetteket hajtott végre. Hogy ezek a szigorú tettek pontosan mit jelentenek: ha alakul egy szerzetesrend, ahol az alapító gyermekkorában minden jel szerint táltosi képességekkel van megáldva, ifjúkorában pedig egy vitézi rend irányítója, tehát harcos természetű, akkor lehet tudni, hogy ezek a vitézi vagy szigorú tettek, gyermekkorában a nagy táltos harcokat, a nagy próbatételeket jelentik. Ezekről, amikor valaki táltosként viaskodik egy másik táltossal, nem lehet pontosabban fogalmazni, kegyetlen, szigorú cselekedetek, mert itt minden lépés élet és halál mentén bontakozik ki. Így növekszik Özséb, és elérkezik a kamaszkor rejtelmes, titokzatos és megrázkódtatásokkal teli időszakához. Ekkor Özséb, már lehet rajta látni, hogy egyenes úton jár, és ez a hosszadalmas felkészülés most vezet el egy olyan titokhoz, amely tényleg a pálos rend sajátossága, és itt már érezhető, hogy kötődik ahhoz a kérdéshez, hogy a holló a pálos rend és Mátyás életében mit hoz, mit tart a csőrében. Ha megnézzük a HoLLó név jelentését, akkor a HaLáL, a HuLLa rejlik benne. Lehet érzékelni, hogy ez a holló egy olyan minőséget hoz magával, ami a halál állapoton majd túl tud lendíteni. Tehát az életet hozza magával a csőrében. A népmeséinkben ez így is jelenik meg. Mondjuk, ahol a vitéz királyfi párharcot vív a 24 fejű sárkánnyal, és a fejük felett elrepül egy holló, a csőrében egy csepp víz van, és az fogja majd eldönteni, hogy ez a küzdelem a szereplőket hova fogja elvinni, az életbe vagy a halálba. Özséb kamaszkoráról elkezdik mesélni, hogy nem eszik, nem iszik, és virraszt. De olyan erővel tűri az éhséget, és a virrasztást, hogy ezt mindenki feltűnőnek találja. Elhangzik a legfontosabb meghatározás, és utána folytatják: mert ő nem földi táplálékkal él, hanem mennyei eledellel. Olyan, mintha nem enne semmit, de ez a külsejében és tartásában mégsem mutatkozik meg egy pillanatra sem, mert ő az erőből él. A hollós rend alapítója, és úgy ahogy remete Szent Pálról elmondják, hogy a mennyekből jön délben egy holló és 60 éven keresztül hoz neki egy fél kenyeret, tehát égből jön és egy égi testet hoz magával. Pál ebből a mennyei eledelből táplálkozik. Minden jel szerint Özséb is ismeri ezt a mennyei táplálékot, és ez azért nagyon lényeges, mert ez az alapja annak a tanításnak, ami a pálos rend fő tengelyét képviselte. Ha megkérdezzük, hogy a pálosok fő tanítási tengelye mentén milyen értékek jelennek meg, akkor nagy valószínűség szerint elkezdenék sorolni a szép, álszent, kenetteljes szavakat, mint testvériség, szabadság, egyenlőség, hazaszeretet. Ez mind szép és jó, ha egy vertikális tengely mentén helyezzük el, mert ezek értékek, de nem mindegy, hogy milyen tengely mentén sorakoztatjuk fel, mert ugyanezekre az értékekre hivatkoznak az embergyilkos és emberellenes liberális eszmék is, már legalább a nagy francia forradalom óta egyfolytában, miközben népeket irtanak ki. Most lehet a legjobb tanújelét látni, hogy mi folyik a világban. Milyen szépen beszélnek demokráciáról, sajtószabadságról. Nagyon jól megtalálják egymást ebben a Romulus-Rémus, Káin-Ábel helyzetben. Nagyon szépen együtt tudnak működni, de vegyük észre, hogy mivel szennyeznek bennünket egyfolytában! Ilyen a II. Világháború ideje alatt nem volt, ilyen nyíltan, ilyen orcátlan módon. Már nem is figyelnek oda, hogy ezek tényleg csak jelszavak, annyira nem érdekel senkit. Csak egyet nem veszünk észre, hogy bármelyik néppel, és népekkel megtörténhet az, ami a közelmúltban Jugoszláviában történt. Ugyanis ez most a módi, új világrend lesz bevezetve, Amerikában is és Párizsban is meghirdették. Ezt jelenti a globalizáció.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.