Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Himnuszunk

2010.02.27

A Magyar Kultúra Napja 2010. január 23. 14:00:11 187 éve, 1823. január 22-én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg. Gyönyörű költői mű e 64 sor. A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza. Mindjárt válaszolok rá – három példával is: A németek például a Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt kezdetű szöveget ma már nem éneklik. A második világháború után – mondjuk így – a győztes Európa tiltakozott e megfogalmazás ellen, mert e szöveg ugyebár annyit jelent, hogy Németország mindenek feletti, mindenek felett áll – az egész világon. Megmaradt Haydn gyönyörű zenéje, és ma, az eredeti himnusz-vers harmadik szakaszát éneklik a németek. – Bármily hihetetlen is, de csak 1991 óta. A Szovjetunió himnusza a soha nem létező szabadságot, az emberiség legnagyobb pusztítóit, Lenint és Sztálin éltette évtizedeken át. A mostani Oroszországnak – mondjuk így, a jogutódnak – csupán 10 esztendős a himnusza. A franciáké, az úgynevezett La Marseillaise – a vérben álló harcról szól, és fegyverbe hív. E rövidke európai példákat csak azért hoztam ide, hogy lássuk a legfontosabbat. Azt ugyanis, hogy a mi Himnuszunk nem éltet királyt, uralkodót, nem himnusza még a honszerző Árpádnak sem, az országépítő IV. Bélának úgyszintén nem, de még a diadalt diadalra halmozó Mátyást sem dicsőíti. A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott, kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi megtartó Istenünkhöz. Az irodalom tudós művelői tehát gyakran felejtik el – így emlegetni e csodálatos 64 sort. Tehát, hogy ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG: Isten áldd meg a magyart! Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak összetartó, kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel. Nem minden időszakban, nem mindig azonos belső erővel, hiszen pl. az elmúlt század diktatúrái (1919-re gondolok és az 55 évig tartó magyar bolsevizmusra) tűzzel-vassal irtottak mindent, ami nem a parancsszó ideológiája szerint született. De mondom: voltak a nép ajkán őrzött énekek, pl. a Boldogasszony anyánk, a Székely Himnusz (ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!), a reformátusok 90-ik zsoltára: „Te benned bíztuk eleitől fogva”, vagy az evangélikusok „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű Luther éneke. - 2 - Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink, elcsüggedésünk, elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeink alatt. Ilyen Himnuszt eszerint egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey, a szatmárcsekei szoba csendjében. A Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi javítás látható, tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor. Sajnos mindmáig nem védi az Alkotmány nemzeti imádságunkat, pedig rátört a sorokra maga Rákosi is az 5o-es évek elején, mondván: az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön. Alattomos terve céljából magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott az élet és halál diktátorának. Ezt mondta: ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet. Kodály a fejével játszott ebben a percben, de akkor Ő már Kodály Zoltán volt, a magyar zenekultúra és művelődés világszerte megkérdőjelezhetetlen tekintélye. Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban. Írjon egy új Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt. A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: meg van az már írva. Mondanunk sem kell: Ő is a fejével játszott. Miért fontos ma, hogy a hamar árvaságra jutó, betegségekkel küzdő Kölcsey mit hagyott ránk e nemzeti imában? Azért fontos, mert a Himnusz megírásának napját január 22.-ét 1989 óta a Magyar Kultúra Napjának mondjuk ugyan – ám a magyar művészetek, a kultúra a szemünk előtt silányul el vagy hever romokban. Ez az állapot kiállásra, kitartásra, s ha kell kiáltásra kell, hogy kényszerítsen minden jóérzésű, gondolkodó embert, a magyar értelmiséget pedig kötelezően. Mert látható módon megszűnt a tudás, a kultúra, az ifjúság oktatása és az Istenhit közötti sok évszázados, megbonthatatlan egység. Ez, amit mondok nem vallási, még csak nem is vallásossági és még kevésbé templomi kérdés. Mert ott, ahol az iskolaügy, tehát a jövő nemzedékének oktatása, nevelése csak tantervi, tantermi feladat, vagy egyszerűen csak munka vagy pénzkérdés - ott ezt az első számú nemzeti feladatot – elárulták! OTT, ahol nem a magyar nyelv és történelem a legfontosabb tárgy, ott a jövő sírját ássák a nemzetoktatást eláruló politikusok. OTT, abban az országban ahol nem alapkérdés a kultúra minden szegletében az emberiség 3 ezer éves alapértéke: az igazság, a jóság és szépség – ott, abban az országban hazárdjátékosok uralkodnak, akik a szexuális aberráció és a másság félmeztelenül vonaglóit vonultatják fel, a magyar világörökség csodálatos útján, az Andrássy úton. OTT, ahol iskolákat zárnak be, vagy sínket szednek fel politikai parancsra – mindegy, hogy milyen indokkal – ott, azokon a helyeken temetők lesznek. Ha hagyjuk. - 3 - OTT, ahol oly módon bomlik fel rend, hogy tanárverést látunk a képernyőn, ott, ahol a kisebbség törvénytelensége tobzódik a többség felett egy – állítólagos jogállamban. Olyan kisebbségé, amely a Kárpát-medencében az elmúlt 6 évszázad alatt nemhogy egy templomot vagy iskolát, de még egy önsegélyező alapítványt sem tudott létrehozni magának, legjobb szándékú vezetőinek erőfeszítésével sem. OTT, ahol egy Magyar Bálint nevű, magát a kultúra és oktatás miniszterének mondó ember kijelentheti, hogy nem a tudás az elsőrendűen fontos az iskolákban, hanem valamiféle reformanyag ilyen-olyan elsajátítása – ott szellemi rókák garázdálkodnak a nemzet udvarán. OTT, ahol a kabaréban téma lehet az úgynevezett buta paraszt, nénikének öltözött férfiként, ott ország-idegenek uralják a televízió és rádió stúdióit. Akik e hazában nyilvánvalóan nem érzik jól magukat Ezt a gyalázatot nem követhetnék el büntetés nélkül egyetlen európai országban sem. Hogy ugyanis ostoba közröhej tárgyává tegyék az ország egyik nemzetmegtartó erejét, a parasztságot. OTT, ahol a továbbtanuló gyerek miatt a családoktól elvesznek, és nem adnak nekik, ott szellemi tolvajok járkálnak közöttünk, és a társadalom legfontosabb sejtje, a család ellen intéznek, előre megfontolt, sátáni támadást. OTT, ahol az emelkedő árak ellenére – apránként SEM tud szaporodni a családi könyvtár – csak és kizárólag a CD-k és DV D-k, – ott már a globalizmus ütött tanyát. És úgy lesz, miként a globalisták szeretnék: lassan elvész a Pál utcai fiúk, a Robinson, Fekete István Tüskevára, Vörösmarty, Petőfi, Kölcsey, Arany költészete, Jókai száz meg száz felejthetetlen hőse. Ott apránként le lehet majd tagadni Móricz Zsigmondot, s hogy egyáltalán élt Gyóni Géza, Nagy László, Illyés Gyula, Sütő András, Német László vagy Kányádi Sándor. OTT, ahol az orvost, a rendőrt, a papot és különösen a pedagógust az éppen uralkodó hatalom nem fizeti meg kellő megbecsülés mellett, ott a nemzetet a tekintélynélküliség barbár útjára akarják lökni. És cselédsorba a 21. században. Wass Albert írja: „a ki bántja a magyart, Téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Mert bármelyik magyar vesztesége – a Te veszteséged is.” Mert, ha nem így tesszük, úgy némaságunkkal és bénaságunkkal hitelessé tesszük valamennyi galád mozdulatukat. A Magyar Kultúra Napján, csodálatos nemzeti közbenjáró imádságunk születésének évfordulóján tehát szomorúsággal kell megállapítanunk, hogy: Magyarország bajban van! S legelsőül azért, mert 93 ezer négyzetkilométeres ország az egyetlen a világon, amely saját országával van körülvéve. - 4 - Magyarországot – viharos, ám gyönyörű történelmével, máig példát adó kultúrájával, évszázadok óta a mai napig csodált művészetével – a jövő magyar generációjának kell átadnunk. Mert Magyarországot, a mi Hazánkat, csupán megőrzésre kaptuk elődeinktől. Magyarországot tehát meg kell menteni! Kölcsey szavaival kérjük ezt, Himnuszunk utolsó versszakával: Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának, Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt. Murányi László Kelt, Adyligeten az Úr 2010-ik esztendeje Fergeteg (Január) havának 15-ik napján. Elhangzott a dabasi Művelődési Házban, 2010. január 22.-én. Forrás: internetes körlevél

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.